Étel - ital, Országjárás

Kirándulás Arezzo környékére

Ha kifogunk egy szép őszi napot, érdemes Toszkána délebbi része felé venni az irányt. Arezzo maga is megér egy misét, de ha kocsival vagyunk, sok szépet látunk, ha elveszünk a helyi kis utakon és csak úgy nézelődünk. Akár össze is lehet kötni egy arezzoi kirándulást a környék bebolyongásával.

Nem messze van például Montevarchi szép középkori városmaggal, itt séta közben megiszunk egy kávét, és máris lesz energiánk a Prada outletre is (már ha nem tudunk lemondani a shoppingolásról :)). De ha nem vagyunk megveszekedett vásárlásőrültek, akkor gyerünk tovább barangolni. Montevarchi és Arezzo között sok olyan kisebb település van, ahol érdemes megállni. Például az utat szegélyező fattoria-kban is. Most van az új olaj ideje, és a legtöbb fattoria első kézből árul olajat, saját bort (cavo aperto :)), netán egyéb termékeket. Megvan a hangulata annak, ha az olajfák között vesszük meg az olajunkat.

Ha közben ebédelnénk, akkor nézzünk be Pieve a Presciano-ba, kicsi és nyugis település, szintén középkori épületegyüttessel, és a nevét adó templommal. A piazza Serristorin van aztán az Osteria dei Vignaioli, ahol nagyon jót ebédelhetünk. Ha az ablak mellé telepszünk, még kilátásunk is lesz. Mindenképp kóstoljuk meg a papardelle al ragú di cinghiale-t (vaddisznóragus szélesmetélt – de amolyan nagyon széles), ez toszkán specialitás. És ha már toszkánságok, akkor előételnek mindenképp crostini toscani dukál.

Jó a házi boruk is, még a szőlőt is érezni benne.

Ezen a környéken még érezni azt a Toscanat, ahol (még) nem elsősorban a letelepedett külföldiek diktálják az iramot (mint mondjuk Chiantiban).

A visszaúton Firenzébe pedig garantált a képeslapokról ismert toszkán táj, mindenfelé.

2 című bejegyzés “Kirándulás Arezzo környékére” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

    1. 🙂 inkabb kedvcsinalas lett volna… De ha mar itt tartunk, nagyon ajanlom Toszkana delebbi reszeit, szepek es kevesbe felkapottak (ezert valamivel olcsobbak is), mint mondjuk (a mar “megtelt”) Chianti (ami persze nem hiaba telt meg, gyonyoru :)))

Hozzászólás a(z) olaszorszagbajottem bejegyzéshez Kilépés a válaszból