Szerezzünk olasz tb-kártyát

Most, hogy már másfél éve Firenzében lakom, és eddig szépen végigmentem a letelepedés lépcsőfokain, azt gondoltam, hogy nagy meglepetés nem érhet az előttem álló adminisztratív teendőknél. Annál is inkább, mert már van olasz személyi igazolványom (ld. eddigi bejegyzések), tehát valamilyen szinten elismerik, hogy itt élek. De nem! Az olasz bürokrácia minden pillanatban képes meglepni valamivel.

Történt, hogy végre elszántam magam a tb-kártya igénylésére, ami lévén, hogy másfél éve itt fizetem a tb-t, nem tűnt olyan nagy vakmerőségnek. Összeszedtem tehát az eddigi munkaszerződéseimet, a havi fizetéspapírokat, és persze az olasz személyi igazolványt, és bementem az illetékes ASL-ba. Nem voltak sokan, elég hamar sorra kerültem, így már sejtettem, hogy valami nincs rendjén… És bingó, az ügyintéző (ez az embertípus valahogy mindenhol egyforma, a mi pénzünkből tartódnak fenn, mégis valami hihetetlen megvetéssel néznek le ránk a képzelt – ámde nem létező – kompetenciájuk magaslataiból) két perc alatt rájött, hogy mindez nem elég, és nekem feltétlen be kell mutatni egy ún. “attestato di permanenza”-t is. Kicsit vitatkoztunk, hogy mi a túrónak még egy papír, amikor a személyi igénylésénél be kellett bizonyítanom minden elképzelhető jogcímet az ittlétemre. De hajthatatlan volt, szóba sem áll velünk, amíg nem viszünk attestato-t. Jó, ha nem megy, hát nem megy, gyerünk az ufficio anagrafico-ba, és közben dühöngünk (ahogy az már szokás), hogy mit tudnak ennél jobban igazolni, ha itt a fizetéspapír, amit nem kapnék, ha fizikailag nem itt lennék (ugyebár, vaslogika).

Jó, megérkezünk az anagrafe-ba, kérem a papírt, és némi magyarázatot. 14,72 euróért kiadnak egy lapot, ami ugyan nem attestato di permanenza – merthogy azt csak öt év itt-tartózkodás után adnak-, de valami olyasmi. Persze az ottani hivatalnoknak fogalma sincs semmiről, miért kell, kinek kell ilyen papírt kérni, mit érdekli, ő csak az tudja, hogy ha valaki ilyet kér, akkor kiadja az illetékbélyeg fejében. A papíron az áll, hogy én 2008. X napján kértem a felvételem az itteni anagrafe-ba, és bejelentkeztem az Y lakcímre. Dehát könyörgöm, ha nem kértem volna a felvételem akármikor, akkor nyilván sosem adtak volna személyit, de mondom, ilyenkor nem szabad logikusan gondolkozni, mert akkor menthetetlenül megőrülünk. Azért rákérdezek: úgy kaptam személyit, hogy bejelentkeztem, tehát akkor most mi van? Ők azt nem tudjak, de ezzel igazolják, hogy itt vagyok. Kicsit kötözködöm: de ha én most elviszem ezt a papírt és hazamegyek (Mo-ra), akkor ugyanott vagyok, mintha a személyimmel hazamennek (magyarul: nincs videó építve egyik papírba sem). És egyébkent meg mi a fenének törném magam, ha nem itt vagyok? Különben munka nélkül úgysem jár semmi (mármint nekem, mert másoknak igen – ezt is mindjárt megmagyarázom), tehát végképp felesleges ez az egész. Ám nincs menekvés, az ügyintéző nem tudja, de ha ezt kérték, akkor biztos kell.

Jó. Vissza a papírral az eredeti helyszínre, és újra próbálkozunk. Kifogok egy totál lelassult és (ki tudja miért) rossz szemüveget használó pasit (ezt ő többször megjegyzi, amikor semmit nem bír elolvasni), aki egy órát piszmog azzal, hogy most akkor mi legyen. Ismét felmerül a probléma, hogy nem határozatlan idejű a szerződésem, és a hivatalnokoknak még nem ért el az ingerküszöbéig, hogy a mai olasz munkaerőpiac már rég nem a határozatlan idejű munkaszerződésekre épül – kivéve persze az állami szférát, ahol elég egyszer bekerülni, onnan soha senkit nem fognak kivágni (sajnos). Végül arra jut, hogy a tb-kártya addig lesz érvényes, míg a leghosszabb szerződésem, tart (2010. jan. 15). Mondom ok, de mivel én nem szándékozom alkalmazottként dolgozni, ha pár hónapos szerződéseim lesznek (a különböző projektekre), mindannyiszor be kell jönnöm? Hat azt ő nem tudja, esetleg ha mar évekig tart ez a dolog, és bebizonyosodik, hogy tényleg rövid távú szerződésekkel ugyan, de dolgozom, akkor majd kitalálunk valamit. (Mellesleg megmutatom neki, hogy ezalatt a nem egész másfél év alatt volt 9 szerződésem a különböző munkákról, és összességében többet sikerült befizetni járulékként, mint egy átlagos keresetű alkalmazottnak, szóval ez most színtiszta szívatás. Vállat vonogat egyfolytában – biztos frusztráló lehet, hogy ő milyen keveset keres…). Mondom még: különben meg a mai olasz munkaerőpiac mar rég nem a határozatlan idejű munkaszerződésekkel működik, de itt érzem, hogy megrengett a világnézete, és megijedt, hogy absztrakt problémákat készülök vele megvitatni, tehát nem folytatom.

Na de van tehát tb-kártyám 2010. jan. 15-ig.

Ja, azt azért megtudtam, hogy ha feleségül megyek egy olaszhoz, akkor minden jár. Namost nem tudom, mi az üzlet abban, hogy egy nem dolgozó feleségnek minden jár (mert ugye nem mintha a férje ettől többet keresne és fizetne be járulékként, az esetleges gyerekekről nem is beszelve), de egy dolgozó, saját jogon itt tartózkodó eu-s állampolgárnak meg csak szívatás. Nem mellesleg azért a nők szerepének felfogása a jogrendjük szerint – hát tendál az arabokéhoz.

Azért emlìtettem egyébként az EU-t, mert mint kiderült (amúgy informálisan), az afrikaiakkal, meg a mindenféle messziről jött emberrel nem packáznak ennyit, mivel attól félnek, hogy betegségeket hordoznak, tehát jobb, ha megadják nekik a kártyát, aztán gyógyíttassak magukat.

No comment.