Ma úgy látszik a pozitívumokra akarok koncentrálni, íme egy második hír, ami részben köthető az előző bejegyzéshez is.
Az Egészségügyi tanács (Istituto Superiore di Sanità) minikutatása szerint a koronavírusban elhunytak között nagyon kis arányban vannak egészséges emberek.
A Nova ügynökség jelenti, hogy egy 355 fős mintán végzett statisztika (mára már többmint 2000 halott van összesen) szerint csak 12-en voltak teljesen egészségesek, a többiek nagy részének átlagosan 2,7 dignosztizált (krónikus vagy súlyos) betegsége volt. 84 főnek (23,7%) egy betegsége volt a víruson kívül, 90 főnek (25,4%) kettő, és 169 főnek (47,6%) három vagy több betegsége.
Lehet, hogy ezért van az is, hogy a gyerekekre kevésbé veszélyes a vírus, hiszen statisztikailag egészségesebbek (krónikus, hosszabb távú betegségről van szó).
És ez persze pont azt jelenti, hogy ne menjünk idős, beteg ismerős, hozzátartozó közelébe, mert rájuk még veszélyesebb a vírus, mint a fiatalokra.