Ismét tévéről írok, mert az SOS tata az egyik kedvenc műsorom. Minden adásban adva van egy család, valahány problémás gyerekkel. Az előző évadokban általában az alapfelállás a papa-mama és (leginkább) két/három gyerek volt. Idén viszont már ennél bonyolultabb családi felállásokat is kezelnek: elvált szülők, újabb házasságban élő szülők, nagyszülőkkel élő család, gyerekét egyedül nevelő felnőtt … egyre több családi konstelláció felmerül – mert persze az olasz családok is változóban, és erről nem lehet nem tudomást venni.
Szóval van a problémás gyerek: meglepő, hogy a problémák nem is olyan különbözőek, általában a hiszti, a nem alvás, nem evés, a komunikáció hiánya az alapfelállás, kiskamaszoknál az érdektelenség és lázadás – ami miatt a meggyötört szülők segítséget kérnek.
Ilyenkor az egyik tata beköltözik egy hétre a családhoz. Két napig csak megfigyeli a családot – ilyenkor általában kiderül, hogy mi a nehezen viselhető viselkedés oka. Mert persze a legtöbbször nagyon “egyszerű” az ok, általában az,hogy a szülők nem eleget, és nem jól foglalkoznak a gyerekekkel, bármennyire is meg vannak győződve ennek ellenkezőjéről.
Aztán öt napig a tata szabályai szerint élnek, általában hatalmas fejlődést elérve a viselkedésekben. A gyerekek és a felnőttek viselkedésében egyaránt.
Egyrészt szerintem sokat lehet mindebből tanulni, akinek gyereke van, az elgondolkozhat, miben hasonlít a saját viselkedése a tévében látotthoz…. Másrészt nagyon tetszik, hogy nem hibáztat, nem felró, hanem pozitívan, közös célért dolgozva ad tanácsokat a műsor, illetve a tata.
És igaz, hogy a tévét már régen nem a nevelő funkciójáért nézzük, szeretjük, szerintem igenis pozitívan járul hozzá a családok kultúrájához a műsor. Mert ha csak néhány család elgondolkozik azon, mit tehetne meg a saját harmóniájáért, már nyertünk vele. Társadalmi szinten…
És ne felejtsem, idén van egy afrikai származású tata is, aki a saját kultúráját is beépítve neveli a családokat.
Olaszországba jöttem 