Infrastruktúra

Talált pénz?

Olaszországban, mint szinte minden más országban, nagy probléma, hogy nehezen átlátható a közös pénzek (pénzünk) elköltésének struktúrája. Azaz jó sok adót befizetünk a közösbe – már aki, mert az adóelkerülés nagyon is jelentős-, aztán majd lesz valami azzal a pénzzel. De igazándiból nem nagyon tudjuk, mikor mire mennyi megy el, és sokszor a legalapvetőbb szolgáltatások is hiányoznak.

Tehát levonják a fizetésem felét, de nincs bölcsőde, az utak járhatatlanok, a közszolgáltatások délben bezárnak. Van esély, hogy ezekre is jusson a (demagóg vagyok, tudom) a sokezer állami autó meg a parlamenti képviselők élethosszig tartó juttatásai mellett (netán helyett????)

Természetesen az esélyegyenlőség valós előmozdítása irányában tett lépések nagyon hasznosak lennének, de nulla esélyünk van, hogy ellenőrizzük, netán rendszerszinten hatással legyünk a pénzek idecsatornázására. Nehezíti a dolgot, hogy itt nem egyszeri megvalósítandó szolgáltatásról vagy beruházásról van szó (“egyszerűbb” autópályát építeni), hanem az ún. horizontális (azaz minden tevékenységünkbe rendszerszinten beépítendő) dolgokról. Szóval érvényesíteni kellene a munkaerőpiaci politikákban, az adópolitikában, a társadalompolitikában, az infrastruktúrában, a közlekedésben és még sorolhatnám.

Olaszországban ezért volt egy megállapodás, hogy a közszférában dolgozó nők későbbi nyugdíjbavonulásával nyert pénzeket a nők esélyegyenlőségének elősegítésére fordítják.

2009-ben ugyanis válságkezelés indoklással a közszférában dolgozó nők nyugdíjazási életkorát 60-ról 65-re emelték, a férfiakhoz hasonlóan.

Mivel a nők alacsonyabb nyugdíjazási életkorát mindig úgy értelmezték, hogy kompenzálják vele mindazt a sok nem fizetett munkát, amit a nők életük során a háztartásban, a gyerekeik és ápolásra szoruló rokonaik mellett végeztek, ingyen. Ezért politikai megfontolásból azt is eldöntötték, hogy az későbbi nyugdíjazással megnyert pénzt arra fordítják, hogy az ilyen típusú (nem fizetett) munkaterheket enyhítsék, tehát “társadalom- és családpolitikai célokra” költsék, különös tekintettel a “gyerekek és beteg hozzátartozók ellátására, és a családi és munkahelyi munka összeegyeztetését segítő szolgáltatásokra”. Értjük ugye? Ha kicsit világosabban beszélünk, akkor itt bölcsődékről, idősellátásról, estig nyitvatartó szolgáltatásokról van szó (ahova el tud menni a dolgozó munkaidő után és nem kell szabadságot kivenni minden piszlicsáré ügy elintézéséhez).

Ráadásul ezzel a gazdaságot is dinamizálják, mert aki gyerekek mellett dolgozik (és jó esetben nem csak a nőkről lenne szó, de az már meghaladná a politikusok értelmi képességeit), szolgáltatásokat vesz igénybe, ami viszont újabb munkahelyeket teremt…

Így tehát stratégiai jelentősségű az erre való költés.

Namost persze ahhoz, hogy a pénz jól és valóban erre költessen el, nagyon kell figyelni, mert a rendszer bonyolult, és átgondoltan kell haladni.

3,7 milliárd euróról van szó, a 2010  és 2019 közötti időszakban, és 2020-tól  évente 242 millióról. Szépen szét is osztották évekre lebontva.

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019 dal 2020
120 242 252 392 492 592 542 442 342 292 242

(millió euró)

Az első év telt el, tehát megvizsgálták, hogy mentek a dolgok 2010-ben, illetve mi a helyzet a 2011-es résszel.

Ami legelőször kiderült, az az, hogy nem is lett meg az átfogó esélyegyenlőségi stratégia konkrét feladatokra való lebontása, sőt, a teljes 2010-es és 2011-es összeg “valahogyan” a közpénzek helyrebillentő csomagjába került. Olyan ez egy kicsit, mint amikor otthon ülök egy héttel a hónap vége előtt, és van kétezer forintom, hogy a családnak bevásároljak ennivalót a következő hétre. Mielőtt azonban elkezdem írni a listát, csönget a postás és ki kellene fizetnem a gázszámlát. Hát kifizetem, aztán meg ott találom magam bavásárlólista és pénz nélkül…. és tulajdonképpen tudtam én, hogy a gázt majd ki kell fizetnem (mert már elfogyasztottam ugye), de nem tettem félre pénzt rá. Így viszont bevásárolni sem fogok tudni…

Hát így valahogy.

A jó hír, hogy 2012-től még megvan a pénz. Arra kellene vigyázni, hogy ne úgy végezze, mint a 2010-es és a 2011-es. Egyelőre ugyan van stratégiai cél, de konkrétan még nem vezette le senki, hogy lehetne értelmesen erre költeni a pénzt, bár egyetértenek a dolog fontosságában.

Étel - ital

Hamis parmigiana di melanzane

Hamis, mert a rendes parmigiana jó hosszasan készül – de persze nagyon finom -, ez meg hamarabb megvan, és könnyebben is emészthető.

(Mondjuk, mikor a páromnak mondtam, hogy parmigiana falsa-t készítek, nagyon furán nézett rám, de sebaj 🙂 ). Két személyre így készül:

Felkarikázom (amolyan fél centisre) a két közepes, megmosott padlizsánt, majd több adagban kevés olajon egy teflonedényben a karikák mindkét oldalát megsütöm. Nem kell sózni, csepegtetni, teljesen felesleges. Ja, és sót sem teszek rá ebben a fázisban. A lényeg, hogy a nedvességét kicsit kiengedje, és puhuljon. Ez a leghosszabb fázis a dologban, innentől már csak pakolgatni kell.

Megjegyzés: azóta ezt is sikerült egyszerűsítenem: a padlizsánszeleteket egy nagy, kiolajozott tepsibe teszem, kicsit megsózom, és előmelegített sütőben egyszerre sütöm meg. Így nem kell mellette állni, adagonként sütni és forgatni stb.  

A sütögetés alatti időt is kihasználom azzal, hogy felvágom a mozzarellát és szűrőben csepegni hagyom. Illetve összedobok egy nagyon gyors paradicsomszószt: kis hagymát dinsztelek, rá salsa di pomodoro (paradicsomszósz), só, bors, kis lángon főjön egy 20-30 percet. Összevágok továbbá kb 10 dkg mortadellát (otthon esetleg valami egyéb szalámival / főtt sonkával lehet próbálkozni.

Veszek egy jénai (vagy más kerámia) sütőedényt (ami bírja a kicsit előmelegített sütőt is). Olajjal megkenem, alulra két kanál paradicsomszószt teszek, aztán mehet bele a padlizsánréteg, rá a mortadella es a mozzarelladarabok. Majd ismét paradicsomszósz, padlizsán, mortadella. mozzarella. Csak szépen sorban. Nem kell eláztatni a szósszal, csak úgy egy kicsit megkenni, hogy ne száradjon ki sütés közben. A végén ismét padlizsán jön, három kanálnyi szósz elkenve a tetején.

Sütőben 160-170 fokon 30 percet sütöm (mert az a jó, ha összesül, elmegy belőle a felesleges nedvesség és a végén lehet kockára szeletelve tálalni), majd még rászórok egy jó adag parmezánsajtot és addig sütöm, míg színt kap a sajt a tetején. Friss kenyérrel nagyon jó!

Étel - ital

Kuszkusz

Most, hogy már otthon is lehet kuszkuszt (vagy, ahogy errefelé írják: cous cous-t) kapni, megosztom veletek egyik alap-kuszkuszreceptünket, amit nyaranta hatalmas mennyiségben fogyasztunk.  Vegák is ehetik, ezt a fajtát mindenképpen.

Előkészítem a kuszkuszt: valaki felönti vízzel és bedugja a mikróba, én speciel sós forró vízzel öntöm fel a kis olajjal már étkevert kuszkuszt, amit aztán párszor még átkeverek, miközben magába szívja a vizet. A csomagoláson megtalálható mennyiségeket érdemes betartani.

Eközben egy másik edényben összekeverem a feldarabolt paradicsomot, a feldarabolt salátát (jó apróra) és a (jó és lehetőleg olasz) fekete olívabogyót. Sózom, borsozom, meglocsolom olívaolajjal.

Ezt keverem a már kihűlt kuszkuszba, aztén egy fél órára mehet a hűtőbe.

Ha igazán finomat akarunk (és másnap nincsen fontos találkánk :)), akkor mehet bele apróra vágott salottahagyma. Én egyébként szinte csak salottahagymát használok, mert kevésbé csípős / erős az íze, mint a “rendes” hagymának.