Olaszországban, mint szinte minden más országban, nagy probléma, hogy nehezen átlátható a közös pénzek (pénzünk) elköltésének struktúrája. Azaz jó sok adót befizetünk a közösbe – már aki, mert az adóelkerülés nagyon is jelentős-, aztán majd lesz valami azzal a pénzzel. De igazándiból nem nagyon tudjuk, mikor mire mennyi megy el, és sokszor a legalapvetőbb szolgáltatások is hiányoznak.
Tehát levonják a fizetésem felét, de nincs bölcsőde, az utak járhatatlanok, a közszolgáltatások délben bezárnak. Van esély, hogy ezekre is jusson a (demagóg vagyok, tudom) a sokezer állami autó meg a parlamenti képviselők élethosszig tartó juttatásai mellett (netán helyett????)
Természetesen az esélyegyenlőség valós előmozdítása irányában tett lépések nagyon hasznosak lennének, de nulla esélyünk van, hogy ellenőrizzük, netán rendszerszinten hatással legyünk a pénzek idecsatornázására. Nehezíti a dolgot, hogy itt nem egyszeri megvalósítandó szolgáltatásról vagy beruházásról van szó (“egyszerűbb” autópályát építeni), hanem az ún. horizontális (azaz minden tevékenységünkbe rendszerszinten beépítendő) dolgokról. Szóval érvényesíteni kellene a munkaerőpiaci politikákban, az adópolitikában, a társadalompolitikában, az infrastruktúrában, a közlekedésben és még sorolhatnám.
Olaszországban ezért volt egy megállapodás, hogy a közszférában dolgozó nők későbbi nyugdíjbavonulásával nyert pénzeket a nők esélyegyenlőségének elősegítésére fordítják.
2009-ben ugyanis válságkezelés indoklással a közszférában dolgozó nők nyugdíjazási életkorát 60-ról 65-re emelték, a férfiakhoz hasonlóan.
Mivel a nők alacsonyabb nyugdíjazási életkorát mindig úgy értelmezték, hogy kompenzálják vele mindazt a sok nem fizetett munkát, amit a nők életük során a háztartásban, a gyerekeik és ápolásra szoruló rokonaik mellett végeztek, ingyen. Ezért politikai megfontolásból azt is eldöntötték, hogy az későbbi nyugdíjazással megnyert pénzt arra fordítják, hogy az ilyen típusú (nem fizetett) munkaterheket enyhítsék, tehát “társadalom- és családpolitikai célokra” költsék, különös tekintettel a “gyerekek és beteg hozzátartozók ellátására, és a családi és munkahelyi munka összeegyeztetését segítő szolgáltatásokra”. Értjük ugye? Ha kicsit világosabban beszélünk, akkor itt bölcsődékről, idősellátásról, estig nyitvatartó szolgáltatásokról van szó (ahova el tud menni a dolgozó munkaidő után és nem kell szabadságot kivenni minden piszlicsáré ügy elintézéséhez).
Ráadásul ezzel a gazdaságot is dinamizálják, mert aki gyerekek mellett dolgozik (és jó esetben nem csak a nőkről lenne szó, de az már meghaladná a politikusok értelmi képességeit), szolgáltatásokat vesz igénybe, ami viszont újabb munkahelyeket teremt…
Így tehát stratégiai jelentősségű az erre való költés.
Namost persze ahhoz, hogy a pénz jól és valóban erre költessen el, nagyon kell figyelni, mert a rendszer bonyolult, és átgondoltan kell haladni.
3,7 milliárd euróról van szó, a 2010 és 2019 közötti időszakban, és 2020-tól évente 242 millióról. Szépen szét is osztották évekre lebontva.
| 2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 | 2018 | 2019 | dal 2020 |
| 120 | 242 | 252 | 392 | 492 | 592 | 542 | 442 | 342 | 292 | 242 |
(millió euró)
Az első év telt el, tehát megvizsgálták, hogy mentek a dolgok 2010-ben, illetve mi a helyzet a 2011-es résszel.
Ami legelőször kiderült, az az, hogy nem is lett meg az átfogó esélyegyenlőségi stratégia konkrét feladatokra való lebontása, sőt, a teljes 2010-es és 2011-es összeg “valahogyan” a közpénzek helyrebillentő csomagjába került. Olyan ez egy kicsit, mint amikor otthon ülök egy héttel a hónap vége előtt, és van kétezer forintom, hogy a családnak bevásároljak ennivalót a következő hétre. Mielőtt azonban elkezdem írni a listát, csönget a postás és ki kellene fizetnem a gázszámlát. Hát kifizetem, aztán meg ott találom magam bavásárlólista és pénz nélkül…. és tulajdonképpen tudtam én, hogy a gázt majd ki kell fizetnem (mert már elfogyasztottam ugye), de nem tettem félre pénzt rá. Így viszont bevásárolni sem fogok tudni…
Hát így valahogy.
A jó hír, hogy 2012-től még megvan a pénz. Arra kellene vigyázni, hogy ne úgy végezze, mint a 2010-es és a 2011-es. Egyelőre ugyan van stratégiai cél, de konkrétan még nem vezette le senki, hogy lehetne értelmesen erre költeni a pénzt, bár egyetértenek a dolog fontosságában.
Olaszországba jöttem 