Bevándorló

A téma, amiről most próbálok írni kényes, és nehéz róla objektíven beszélni, bár mindannyiunk (akik külföldön élünk)  életében állandóan jelen van.

Arról a az érzésről van szó, hogy bizony nem a saját országunkban élünk. Nyilván mindenki valamilyen konkrét meggondolásból, meggyőződésből jött (ment) más országba élni, és kinek hogyan sikerül a beilleszkedés, annak függvényében éli meg pozitívan vagy negatívan ezt a döntését. De azt még a legjobban beilleszkedők is elismerik, hogy kicsit mindig idegenek maradunk. Nem feltétlen negatív ez a dolog, nekem személy szerint tetszik ez az állandó “kívülállás”, ez a “fél lábbal itt, fél lábbal ott” -érzés, de ez nyilván a saját természetemből adódik, és nagyon sokan viszont nem így gondolják. Itt élő, két nemzetiségű gyereket nevelő lányok, nők mondják mindig, hogy bizony az óvodában, iskolában a helyiek árgus szemmel nézik az “idegen” anyákat, elemzik, ítélik meg őket – a saját bejáratú előítéleteik szerint. Ilyenkor mondják mindig el, hogy van “sorrend” is, ha tetszik, ha nem, “jobbak vagyunk” mondjuk egy afrikai, vagy román / albán személynél, de semmiképp nem érünk fel egy nyugat-európai bevándorlóhoz. Mielőtt vadul kommentelni kezdenétek, tudom, hogy nem mindenki érzi így, és főleg nem mindenkinek vannak előítéletei a saját környezetünkben sem, de hiba lenne tagadni, hogy az emberek nagy része (minden országban) így gondolkozik (bizony, bizony, gondoljatok csak arra, hogy Mo-n hogy vélekednek mondjuk egy kínai meg egy amerikai nemzetiségű letelepedőről…) .

És persze nekem is van kollégám, aki alapvetően ellenszenvesnek talál, és erre rátesz egy lapáttal az is, hogy külföldi vagyok. És ilyenkor szúrja a szemét nemcsak az, hogy esetleg ügyesebben boldogulok a napi munkámban, hanem az is, hogy idecsöppentem “keletről”, és esetleg több sikerem van (vagy hamarabb sikerül feljebb lépni), mint neki. Persze, hogy ilyenkor a saját frusztrációjának talál egy jól megfogható indokot, de a napi kommunikációnkban nem segít rajtam, hogy ezt tudom…

Azt is észreveszem, hogy aki mondjuk 20 évesen jött ide ki, és alapvetően itt rendezte be a felnőtt életét, annak könnyebb mindenhez hozzászokni (hiszen nem volt összehasonlítási alap), mint annak, aki Mo-n már kialakította a saját (esetleg jó, kényelmes) életét, és ahhoz képest mér meg mindent, amit itt sikerül neki megalkotnia (és ebből bizony nem jön ki jól az olasz napi valóság).  Más volt nagyon mondjuk a ’90-es években idejönni, amikor ez még nagyon nyugat volt, és ma, amikor egyrészt itt is sokasodnak a problémák, másrészt otthon is (minden jelenlegi probléma ellenére) sokszor, sok tekintetben  nyugati színvonalon élünk.

Mindenkit óvni szoktam attól, hogy túl nagy várakozásokkal jöjjön. Ha olvassátok a blogot, értitek, miért. Legutóbbi negatív példám az ápolónők helyzete. Eddig úgy tűnt, hogy szinte az egyetlen olyan szektor, ahol el lehet helyezkedni (persze nyelvtudással, végzettséggel stb stb), de most arról is kiderült, hogy bizony ott használják ki a közvetítőcégek a keleti munkaerőt, ahol csak tudják, sokszor a rabszolgaságra emlékeztető módszerekkel (a cég magánál tartja a letett vizsga papírjait, összevissza fizet, keveset, zsarolja a munkavállalót stb stb).

Nincsen tanulság… az, hogy ki hogyan érzi magát és (ehhez sokszor kapcsolódóan) mennyire érzi magát idegennek, nagyban azon múlik, mik az életcéljai és ahhoz képest mit sikerül itt megvalósítani. Szerencsére ma már hazafelé éppen úgy nyitva az út, mint kifelé. És ha nem azonnal, akkor később akármikor haza is lehet költözni – tudva azt, hogy aki sokáig él külfölfön, sokszor otthon is ugyanolyan idegen lesz, mint a másik országban…

Magyarok Olaszországban a statisztikák szerint

Kingától vettem át, érdemes megnézni:

http://www.comuni-italiani.it/statistiche/stranieri/hu.html

Rómát, Milánót értem. De hogy ennyien vannak Meranoban, meg Bolzanoban…  És mit mondjunk az egyébként 14226 lakosú Appiano sulla Strada del Vino nevű település lerohanásáról?  Valami bevándorlómaffia?

Egyébként ez dícséretes dolog….. hova vándorolnak  ki ennyien, na hová? Hát ahol legalább két nyelvet kell tudni, németül és olaszul is. Megcáfolnak minden negatív feltételezést…

Rucola

A rucola az egyik olyan “olasz íz” volt ideérkeztemkor, ami nagyon más volt a többi megszokott zöldségéhez képest. Mindannyiszor lelkesen kezdtem enni a rucola-s dolgokat, majd két falat után lohadt a lelkesedésem (volt pár ilyen dolog, amivel kapcsolatosan idővel változott a véleményem). Aztán egyre több helyen kóstoltam, többféle ételben, és egyre jobban megszoktam. Most meg már kimondottan szeretem, és keresem, hogy mibe lehet beletenni, hogyan lehet elkészíteni.

Magyarul ruKKolának hívják (ki tudja, miért duplázódott meg a -k- hang benne), illetve borsmustárnak, ami meg a régi hagyományos neve.

El lehet természetesen salátátnak készíteni, ez az első, ami eszünkbe jut róla. Erős, jellegzetes íze van, ezért inkabb semlegesebb ételhez készítsük, vagy más salátával keverjük. Én simán csak balzsamecettel, olívaolajjal, sóval és borssal készítem, mondjuk mozzarellával és paradicsommal. A mellékelt képen éppen sárgadinnyével látjuk, ami nem tűnik rossz ízpárosításnak.

Nyersen találkozhatunk még vele pizzán is. A már elkészült pizzára (mondjuk sima napoletano-ra, vagy pizza bianca-ra) rászórjuk,  amitől nagyon jó ízt kap az egész. Van aztán a bresaola-tál, ahol szintén gyakran viszontlátjuk. Itt fogjuk a bresaola-t, és rucola-ágyra helyezzük a szeleteket, parmezánforgáccsal megszórjuk, olívaolajjal halványan meglocsoljuk, és kész is. Én néha még koktélparadicsomot is vágok mellé.

Lehet rucola-pestot is készíteni, szintén nagyon finom. Erről videót is tudok mutatni: 

És persze lehet főzni is. Írtam már a stracetti con aceto balsamico e rucola ételről, továbbra is nagyon ízlik. De tésztákon is megállja a helyét, akár sima rucolás tésztában, akár valami mással keverve.

Ha simán rucolában gondolkozunk, akkor én fognék egy hagymát, megdinsztelném, majd félbevágott koktélparadicsomot adnék hozzá, 5 percig kevergetve átfőzném és végül rucolát hozzáadva további 2-3 perc alatt befejezném a főzést. Valamilyen rövid – esetleg kicsit robosztusabb – pasta illik hozzá. Ha gazdagabb feltétre vágyunk, akkor a fenti receptbe a paradicsommal egyidőben egy lecsepegtetett tonhalkonzervet vagy főtt sonkadarabokat is belekeverek, és végül a rucolat. Valahogy így:

Felhívás

Az alábbi felhívást kaptam egy tiltakozó felvonulásra. Ez Firenzében lesz, de aznap országszerte szerveznek tiltakozó megmozdulásokat, ha nem itt élsz, de egyetértenél a célokkal, akkor nézz utána, mi a helyzet a saját városodban.
“FERMIAMO LA STRAGE

127 donne sono morte nel 2010, 139 sono morte nel 2011, 12 sono già state uccise nel 2012.

Sono i numeri delle donne uccise: omicidi che spesso sono la brutta conclusione di una lunga serie di violenze fisiche e psicologiche.

E la strage non si ferma: già a metà gennaio nel 2012 sono state uccise per femminicidio 12 donne.”…

Használt olaj – mi legyen vele?

Én magam is szenvedek a problémával, és néhány olvasó is kért infot arról, hogy mi legyen a használt háztartási olajjal. Ugyan én szinte sosem sütök bő olajban semmit (az elmúlt négy évben összesen 3-szor készítettem rántott húst ), de lehetetlen teljesen kiiktatni az életünkből az olyan ételeket, amelyek használt olajat hagynak maguk után.

Tehát a megoldás: (olvassatok róla bővebben itt vagy itt) léteznek ún. isole ecologiche comunali, ahol le lehet adni az összegyűjtött olajat. Tudom, macerás a dolog, de szerintem ennyit rászánhatunk az életünkből, hogy ne a saját vizeinket szennyezzük.

 

Olasz meló

Egyik régi blogolvasóm végre leírta, hogyan is mennek a dolgok az ápolókat közvetítő ügynőkségeknél.

Nagyon fontos ezt tudni, mert rengetegen keresnek errefelé ápolói állást- szinte az egyetlen állás, ahol el lehet helyezkedni ismeretség nélkül is.

Aki ide készül, annak figyelmébe ajánlom: http://olaszmelo9.blogspot.com/

Annál is inkább, mert kiderül, hogy érdemes saját erőből megtanulni olaszul és ügyeket intézni – bár ez persze sokkal nagyobb önállóságot és anyagi tartalékokat kíván, mint ügynökségen keresztül.

Viszont: ne legyenek illúzióink, az ügynökség rabszolgaként minél tovább magáénak akar majd tudni, és lehet, hogy hosszú évekig nem fogtok tőlük szabadulni.  Ezért is érdemes a blogot elolvasni, hoyg tudjátok, mire készüljetek.

Schettino vagy De Falco?

Tegnap estére kiszivárgott az a hosszú telefonbeszélgetés, amit a hajótörés estéjén a már biztos helyre (az elsők közt) menekült kapitánnyal folytatott a partiőrség (capitaneria di porto di Livorno) vezetője, Gregorio De Falco.

Aki ért olaszul, annak érdemes belehallgatnia,  (magyarul itt olvashatò) vérfagyasztó a dolog. Az ekkorra már mentést megkezdő, partról irányító partiőrségi vezető visszaparancsolná (nem kéri, hanem parancsolja, folyamatosan, katonásan) a hajó kapitányát a süllyedő hajóra. Közhely ugye, hogy a süllyedő hajót a kapitány hagyja el utoljára, de ez a valóságban is így van, mindenféle mentési protokolban. Azért is, mert a kívülről érkező segítség arra támaszkodhat, amit a hajón lévő felelős kapitány mond. Ahogy a partiőrség a  telefonbeszélgetésben többször elmondja, tudnia kellene, hányan és kik vannak a hajón, milyen körülmények közt, de abban a pillanatban már nincs a hajón az, aki erről tájékoztathatná, azaz a kapitány. Most tegyük félre azt a demagóg megjegyzést, hogy nem véletlenül kereshet egy hajóskapitány akár havi 20 000 eurót is, nyilván nem azért fizetik, hogy elkoktélozzon a fedélzeten, hanem azért, mert felelősséggel járó munka – és baj esetén ez meg fokozottan igaz.

Hozzátenném azt is, hogy -szerencsére- a legtöbb nagy felelősséggel járó munkakörbe beosztott embernél sosem derül ki, hogy baj esetén jól reagál-e, azért, mert jó esetben azért nem mindennaposak a nagy tragédiák. Nagyon sok kétségem nincs afelől, hogy az emberek nagy része ugyanígy elvesztené a fejét, ha ilyen súlyos dolog történne, beosztás, felelősség ide vagy oda.

És ahogy elhallgattam a beszélgetést, a kapitány egész egyszerűen elvesztette a józan eszét, és abban a pillanatban nem a feladata által ráruházott szerepkörben, hanem az életveszély elől menekülő ember bőrében találta magát – és eszerint cselekedett. Azt majd eldöntik, hogy ezért milyen büntetés jár, meg ő is megdolgozik majd a lelkiismeretével.

Az is tény, hogy egészen az elmúlt évtizedekig, a legtöbb pilóta és hajóskapitány azokból a katonai szakemberekből került ki, akik korán, negyvenes éveik elején elmentek nyugdíjba (a spéci katonai repülők és hajók pilótái) , és még pár évtizedet lehúztak a civil szférában is. Világos, hogy egy kemény katonai kiképzést kapott – és elviselt, mert nyilván ott hamar kipontozódik az, aki nem alkalmas – ember ilyen esetben is jobban reagál, mint egy civil képzést végigjárt szakember.

Érdekes viszont, hogy már tegnap este felmerült a kommentárokban az a gondolat, hogy vajon benned / bennünk több Schettino vagy több De Falco van? Illik ez ahhoz az általános mozgolódáshoz, amivel az olaszok kénytelen, kelletlen, de szembesülnek – a válság, a kormányváltás, az általános közhangulat  okán. Kicsit merésznek tűnhet ez a következtetés, de nekem az a benyomásom, hogy sok évtized “minden ok, mindenki sütögesse a saját pecsenyéjét” hozzáállás után most már muszáj elgondolkozni, hogy működőképes-e az, ha mindenki mástól elvárjuk az áldozathozatalat, csak nekünk ne kelljen. Az adóellenőrzések, a kasztok jogainak megnyirbálása kapcsán végre el kell dönteniük az olaszoknak, hogy közösségként tudnak-e  élni (annak minden áldozatával), vagy áldozathozatal nélkül szeretnének mindent megszerezni, amit csak lehet – a mások kárára.

És persze ez az egész problémakör felvet még egy kérdést: ha a munkaerőpiac nem meritokrata, csakis az ismeretség, a családi kapcsolatok számítanak, akkor hogy képzelhetjük, hogy  hatékonyan és jól fognak az emberek dolgozni? Mi garantálná ezt? Hiszen senkit nem érdekel, hogy valaki alkalmas-e, megvan-e megfelelő tudása az adott munkára, csakis az számít, hogy ki nyomja be az illetőt a megfelelő helyre. Akkor tehát sokat nem várhatunk.

Na de talán túl messzire mentem. Maradjunk annál, hogy az átlag olasz nem szívesen látja magát Schettino-nak, és fellélegzik, mikor egy De Falco ellenpontot lát. De valóban több bennünk a De Falco, ha baj van???

A tegnap óta hőssé kikiáltott De Falco szállóigévé lett felszólítását végre magunkra vehetnénk, mindannyian:  ”Vada a bordo, ca.zo!”

Olasz-magyar

Mai Nèpszabadsàg-cikk:

http://nol.hu/kulfold/20120117-orban_berlusconi__ikre_

Harc az adóelkerülés ellen

Ideje volt. Ideje volt, hogy végre komolyabban is fellépjenek az adóelkerülés ellen, ami errefelé nemzeti sport. Hogy mi különbözteti meg a nemzeti karaktereket, az ebben is jól tettenérhető. Míg svájci barátnőm a közösség ellenségeként tekint arra, aki nem fizet be valamilyen adót, az olaszok leginkább dicsekedni szoktak vele, ha ügyesen kibújnak a kötelezettség alól (ugye milyen ismerős ez Mo-n is?). Persze így a maradék kevésnek embertelen sokat kell adóznia, de hát ez egy “boldogulós” ország, mindenki ott csal, ahol tud.

Kezdődik azzal, hogy sokan lehetőleg nem adnak számlát / blokkot. És ami nekem csak egy eurós kávé, az a bárban havi szinten sok tízezer eurós megtakarítás.

Ha a szerelő nem ad, még én is jól járok, mert ugye alacsonyabb az ár. Ezen persze lehetne azzal segíteni, hogy bizonyos költségeim levonhatóak legyenek az adóból, mert akkor ugye hogy megérné nekem is számlát kérni a gázszerelőtől meg az autószerelőtől?

És akkor nem beszéltünk még a turizmusról, ahol panziótulajdonosok szépen bejelentik a minimálbért majd megveszik a jachtot.

Sok pénzről van szó, 350 milliárd euróról, a teljes GDP 18%-áról, a teljes adófizetés 36%-áról! Ezzel jelentősen lehetne segíteni akár az ország eladósodottságán, akár folyó ügyeink finanszírozásán.

Monti több lépést is tett az ügyben, egyrészt nemsokára minden 900 euró feletti fizetés esetében kötelező lesz az elektronikus fizetés (amiben az olaszok nem jeleskednek, a mai napig imádjék a kp-t, vajon miért is???). Persze a nyugdíjasok most kiborultak, mert eddig a postán jött a nyugdíj, most meg számlát kell nyitniuk, de ez legyen a legkisebb baj.

Aztán összekötnek bizonyos adatbázisokat. Pl. a jachtvásárlókét meg az adóhivatalét. Igenis, legyen gyanús, ha valaki a minimálbéréből nagyon költekezik.

És igen, vannak nagy ellenőrzések. Pl. Cortina d’Ampezzoban a bevásárlóutcában szisztematikusan végigmentek, és láss csodát, egy hét alatt hatalmasat nőtt az üzletek bevétele. 300 százalékkal!!!!!!!!!! Ja, biztos nem kerülték el eddig az adófizetést, csak hirtelen megnőtt az üzlet..

A múlt héten ugyanez történt Róma  nagy bevásárló utcáján, és ott is működött….

Namost egyes újságírók azzal vádolják a Monti kormányt, hogy ezzel akarja elterelni a figyelmet a népszerűtlen intézkedésekről. Kis olasz abszurd. Végre valaki beszedi az adókat, és egyből milyen sokaknak szúrja ez a szemét. Ahelyett, hogy örülnénk végre, hogy nem csak a mi projektmunkánkat adóztatják meg ezerrel, hanem a másokon is sikerül behajtani az elsumákolt összegeket. Ja, hogy többségben vannak a sumákolók? ennek is ideje lenne véget vetni…

Hajrá, csak így tovább.

Hajótörés

A magyar sajtó is bőven beszámolt a hétvégi eseményekről, és persze itt egész hétvégén ez volt a hírcsatornák, – műsorok fő témája.

Arról meg vagyok győződve, hogy amikor ilyen katasztrófák / balesetek történnek, az olaszok gyorsan és jól reagálnak – segítség szinten.  Mivel ez egy földrengéseknek, földcsuszamlásoknak, tengernek kitett ország, fel vannak készülve mindenre. Hogy aztán az újjáépítésnél ellopják a fele pénzt, és körbekorrumpálják egymást, az már nem válik dicsőségükre (ld. még az aquilai földrengés utáni újjáépítést).

Az is biztos, hogy mikor ilyen nagyságrendű baleset következik be, akkor az érintetteknek nagy része még a hamar érkező segítséget is későinek találja, ezt is teljesen megértem.

Hogy itt mi is történt pontosan, azért azt érdemes egy kicsit részletesebben is elképzelni. Adott egy négyezres utazóközönség, 60 országból – azaz legalább 50 nyelven beszélnek.  A baleset éjszaka történt, és eleve egy órás késéssel jelezték a  parti őrségnek (a kapitányra még visszatérünk).

Ilyenkor szerintem még a legjobban megszervezett, mentési gyakorlatokkal felkészített személyzet (és főleg az utazóközönség) sincs arra rákészülve, hogy 1) pánik tör ki, mindenki mentené a bőrét, ahogy a pillanatban neki jónak tűnik – ami persze eszméletlen káoszt okoz egy perc alatt, 2) mivel nem egy nyelven beszélnek, elképzelhetetlen nehézségeket okoz maga a kommunikáció, ami nélkül ugye szinte lehetetlen is rendezetten megoldani bármilyen akciót.

Az már az utazásszervező cég sara, hogy 70 emberrel több volt a fedélzeten, mint ahány a hivatalos  listán – ezért nem tudták még tegnap sem véglegesen összevetni az adatokat.

Ha még hozzátesszük, hogy 4000 hajótörött érkezett egy hatszáz lakosú szigetre, ahol ennek dacára pár órán belül megnyitottak minden iskolát / nagyobb termet, hogy egyáltalán legyen hová betereleni az embereket, minden bárt / kávézót / éttermet, hogy enni tudjanak nekik adni, és minden patikát, amelyet másnap reggelre gyakorlatilag teljesen kiürített a szükség, akkor azért mégis azt kell mondjuk, hogy ez emberfeletti teljesítmény. Hogy a távozó hajótörötteken tiszta és száraz  ruha volt, az bizony a helyi lakosoknak a segítségén múlt. Tegnap estére persze megérkeztek a nagy civil szervezetek csomagjai is, de alapvetően a helyiek nyúltak be a saját szekrényükbe, hogy felöltöztessék a baleset áldozatait.

Ami ilyen esetekben elképesztő, az az, hogy micsoda specialisták vannak: egyrészt a tűzoltók búvárjai (sommozzatori dei Vigili del Fuoco), aztán a gruppi di speleosub dei Cnsas (Corpo nazionale soccorso alpino e speleologico)  - ez kimondottan a barlangi balesetekre szakosodott csoport- e della Fias (Federazione italiana attività subacquea) – ők meg a búvárok specialistái. Ők mennek végig a víz alá került részeken, hogy megtalálják a holttesteket. A fenti részeken pedig 9 kutya (tűzoltóságé) segít a túlélők megtalálásában (cani dell’unità cinofila toscana dei Vigili del Fuoco).  Szinte elképzelhetetlenül nehéz a hideg vízben a labirintusszerű szobák / folyosók átvizsgálása, amit két napja folyamatosan csinálnak a búvárok. 45 perc alatt egy csoport 11-12 szobát tud ellenőrizni. Mivel a hajón 1500 kabin van, ennek egy része (harmada legalább) víz alatt van, el lehet képzelni a keresés nehézségeit.

A kapitányról pár szót: ha igaz, hogy maga kormányozta a sziklára a hajót, és hogy elsőként hagyta el azt (és annak ellenére sem ment vissza, hogy a hatóságok nyomatékosan kérték rá), akkor nyilván megkapja majd a büntetését (már letartóztatták), sajnos nem vet jó fényt az egész tengeri turizmusra, hogy ilyen embereket alkalmaznak, és hogy ilyen pontatlanul szervezik az utat (ld. még utaslista). És persze az, hogy a személyzet is ilyen sok országból érkezik, sok esetben nulla felkészítéssel, persze költségcsökkentő, de baj esetén nehezítő tényező (ajánlom minden fiatal figyelmébe, akik az ilyen tengerjáró hajókra vágynak dolgozni).

Akárhogy is, szerintem még mindig jobb, hogy egy sziget közelében történt mindez, mint ha nyílt tengeren lett volna. Remélhetőleg szigorítani fogják a hajózási feltételeket és a dolgozók felkészítését. Ezzel persze nem mentik meg a hat áldozatot, de talán sikerül elkerülni az ilyen baleseteket a jövőben…

Most pedig az eltűnteket kell még megtalálni (16 fő) – remélve, hogy nem a hajón voltak, hanem a listák nehézkes egyeztetése miatt nincsenek meg, és menteni, ami menthető a gázolajból. Mert ha a teli tárolók a tengerbe ömlenek, az évtizedekre súlyosan károsítaná a Toszkán partokat.